Guknyeongsa Buddha

A Bukhansan-hegység egyik eldugott észak-nyugati völgyében találhatjuk Kelet-Ázsia legnagyobb Buddha szobrát. 

A 18. században épült Guknyeongsa templom 24 méter magas bronzszobra mögött még tízezer kicsi Buddha sorakozik egy óriási vitrinben. A legenda szerint a templom közeli hegycsúcsról indult útnak egy sárkány a mennyország felé és az ő szívét jelképezi most az a hely, ahol a szobrot emelték.  

Már többször jártam itt és még mindig ugyanúgy elvarázsol.

a Google térképen kétszer a döntött nézetre kattintva jól látható merre repkedett az a bizonyos sárkány:-)

https://www.google.hu/maps/preview?hl=hu#!data=!1m4!1m3!1d3160!2d126.962589!3d37.6464747!2m1!1e3&fid=7

a szobor és a templom kb. a sárga karikában:

Ízlésficam

Hogy ne mindig csak szép virágokról, gyönyörű tájakról vagy a kedvenc kutyánkról szóljon a blog:-) 

Ilyen kesze-kusza, ízléstelen tortát sosem szeretnék a szülinapomra: imádkozó angyalka, kisded Jézus (moncsicsi vagy ? szülőkkel), karácsonyfák és virágcsokrok, mikulás zenekar...

Ezt a másik fájdalmas képet egy hipermarket mozgólépcsőjéről fotóztam: a játékosztály kínálata - háttérben egy pókember álarcba bújtatott hófehérke:

Vagány Hófehérkénk néhány héttel később már transformer maszkban pózolt:  

Sunny

Sunny egyre nagyobb és még mindig a babzsákban szeret a legjobban lustálkodni:-)

Kee-chung története

Bálint könyvében akadtam rá erre a másik érdekes történetre, ez is a japán megszállás idejéből való, szerencsére nem háborús, de a koreai emberek számára mégis tragikus.

Korea első aranyérmes olimpikonjáról van szó, akinek győzelmét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mind a mai napig Japán dicsőségtábláján tartja nyilván.

Sohn Kee-chung az olimpiát megelőző három év alatt 13 maratoni futóversenyen indult és tízet megnyert, emiatt nagy eséllyel indult az 1936-os Berlini Nyári Olimpiai Játékokon. A japán megszállók törvényei miatt azonban nem szerepelhetett hazája színeiben, de még a saját neve alatt sem versenyezhetett. Japán nevet kapott és így Son Kitei-ként ismerte meg a világ.

Kee-chung 2:29:19.2-es új olimpiai rekorddal, két percnél nagyobb előnnyel diadalmaskodott a brit Ernest Harper előtt. Harmadikként honfitársa, a szintén japán színekbe kényszeredett Nam Sung-yong - japán nevén Nan Shōryū ért célba.
Az eredményhirdetéskor és az ünnepélyes zászlófelvonáson szemmel láthatóan egyik koreai sem volt boldog. A megszálló nemzet himnusza alatt mindketten lehajtott fejjel álltak, Kee-chungnak a könnyei potyogtak, az érem mellé kapott virággal pedig részben kitakarta a melegítőjén levő japán zászlót.

A „Dong-a Ilbo" c. koreai újság egyik riportere is készített egy fotót a díjátadásról, de a zászlót kiretusálta az aranyérmes felsőjéről. A japán vezetés ezért kilenc hónapra felfüggesztette a lap működését, nyolc embert pedig börtönbe záratott.

Maratoni győzelméért Kee-chung egy antik görög bronzsisakot kapott, ennek elfogadását azonban japán edzője nem engedte. A sisak ezután egy berlini múzeumba került, jogos tulajdonosa csak 1986-ban jutott hozzá (ma nemzeti kincsként a Koreai Nemzeti Múzeumban őrzik).
Visszavonulása után sikeres edzőként és a Koreai Sportszövetség elnökeként tevékenykedett, tanítványai között két bostoni maratoni győztes és egy aranyérmes olimpikon is szerepel.

52 évvel a berlini győzelme után, az akkor 74 éves legendát kérték fel arra, hogy a szöuli olimpia megnyitóünnepségén az olimpiai lánggal a kezében befusson a stadionba.
2002. november 15-én hunyt el, 88 évesen; a Daejeoni Nemzeti Temetőben nyugszik. Tiszteletére Szöulban múzeumot és emlékparkot építettek.

Krizantémok

Múltkor a parkban gyönyörködtem bennük, most a városban is:-)

A Jogyesa templomban minden évben krizantém fesztivált rendeznek: 

a hívők Buddhának ajánlanak fel kisebb-nagyobb csokrokat (a papírtáblákon a fohász és a felajánló neve szerepel): 

de a modern Szöul elhíresült Gangnam negyedébe is beköltöztek a virágok, a World Trade Center parkjában és szomszédos Expo épületében is hasonló látvány fogad bennünket:

Yang története

A japán megszállás alatt koreai férfiak ezreit kényszerítették arra, hogy a japán hadseregben harcoljanak, az egyik fiatalember története különösen érdekes és elgondolkodtató.

Miután a 18 éves Yang Kyoungjong-ot a japánok 1938-ban erőszakkal besorozták, hamarosan a Kvantung-hadsereg (a Japán Császári Hadsereg legnagyobb és legrangosabb hadseregcsoportja) katonájaként harcolt a szovjetek ellen. A fiú később fogságba esett és egy európai munkatáborba került. A megcsappant állományú szovjetek kénytelenek voltak az erős fizikumú foglyaikat is hadra fogni, így szegény Yang 1942-től már a Vörös Hadsereget erősítette. Innen került aztán egy év múlva a németek fogságába, akik viszont egyenesen a Wehrmart egyenruhájába bújtatták és Normandiában állították csatasorba a partraszálló angolszász szövetségesek ellen.
Yang viszontagságos kalandjainak az amerikai ejtőernyősök vetettek véget; a sokadik elfogása után egy brit hadifogoly-táborba került, de ezután legalább már nem kellett többet harcolnia semmilyen idegen nemzet oldalán. 

Yang "német" katonaként, miután amerikai katonák elfogták Franciaországban (1944. június):  

Szabadulása után kivándorolt az Egyesült Államokba, 1992-ben halt meg Illinois államban, 72 évesen. Két fia és lánya sem nagyon ismerték sokáig a történetét, amely a "Weekly Korea" című lap révén 2002-ben vált világhírűvé.
Később egy film is készült, "My way - Utam" címmel, amelybe Yang igaz történetét is beleszőtték.
Aki inkább olvasni szeret, annak Antony Beevor: A második világháború c. könyvét ajánlom, itt ugyancsak a több hadsereget is megjárt koreai katona hihetetlen története áll az események hátterében.

A japán megszállás

A hatvan évvel ezelőtti háborún kívül a japán megszállás ejtette Koreán a másik súlyos (és maradandó) történelmi sebet.
Az 1910-től a második világháború végéig tartó időszak alatt a japánok a félsziget ásványkincseit kiszipolyozták, általánosak voltak a földelkobzások, de a gazdasági kizsákmányoláshoz hasonló mértékű volt a kulturális elnyomás is. A koreai szellem és kultúra totális eltiprása volt a cél. A megszállás idején megtiltották az iskolákban a koreai nyelv használatát, a koreaiakat japán nevek felvételére és a japán császárra tett hűségesküre kötelezték.  Lerombolták a templomokat és a helyükbe sintoista szentélyeket emeltek. A hagyománytisztelő koreai emberek nem viselhettek hanbok-ot, helyette japán népviseletbe kellett bújniuk, de még a harcművészetek gyakorlásáért, a népi játékokért is büntetés járt.
Háborús bűnök ezrei köthetők ehhez az időszakhoz: tömeggyilkosságok és kivégzések, nemi erőszak, fosztogatás és éheztetés.

A 35 évig tartó megszállás borzalmaira már csupán a legidősebb korosztály emlékezhet, de Dél-Koreában nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az ország tragikus sorsát a fiatalabb generáció is megismerhesse. Ennek is köszönhető, hogy nehezen csillapodik a koreaiakat jellemző Japán-ellenesség (ez a szerényebb megfogalmazás...), olyannyira, hogy ezek a történelmi sérelmek a napi politikát is befolyásolják.

Japán nacionalista politikusok például mind a mai napig nem hajlandóak elismerni a megszállás alatti atrocitásokat, sőt, úgy vélik, hogy a szigetország valójában kifejezetten pozitív hatással volt Korea gazdasági fejlődésére. A japán politikai vezetés ugyanakkor a két ország diplomáciai kapcsolatainak normalizálódása óta a megbékélésre törekszik, az elmúlt másfél évtizedben az összes tokiói miniszterelnök bocsánatot kért már a japán megszállás alatti szörnyűségekért.

Egy 1965-ös megállapodás értelmében Japán kollektív kártérítést fizetett Dél-Koreának, melynek összege akkori áron közel 800 millió dollárra volt tehető, s ami elsősorban adományok, illetve kedvezményes hitelek keretein belül valósult meg. Emiatt a megszállás károsultjai hiába folyamodnak pénzügyi kárpótlásért, jogilag nincs lehetőségük semmilyen fajta egyéni kompenzációra.

A japán bíróság nemrég elutasította annak a 35 idős dél-koreai asszonynak a keresetét is, akiket a japán hadsereg prostitúcióra és katonai szolgálatra kényszerített. Pedig a történelmi kutatások szerint legkevesebb 200 000-re becsülhető azoknak a nagyrészt koreai (kisebb részt tajvani, kínai, filippinó és indonéz) nőknek a száma, akiket a japán hadsereg bordélyaiban ún. "comfort women"-ként fogva dolgoztattak.
Idén májusban nem csupán itt Koreában, hanem a nemzetközi sajtóban is nagy vihart kavart Osaka polgármesterének nyilatkozata. Toru Hashimoto azzal érvelt, hogy Japán háborús éveiben az ázsiai nők prostitúciós “munkába” állítása szükséges volt a katonai fegyelem fenntartásához és biztosította a katonák szükséges pihenését.

A két ország marakodását és egyúttal Korea büszkeségét jól jellemzi az is, hogy a nemzetközileg használatos Japán-tenger elnevezés helyett Koreában Keleti-tengernek nevezik a félszigetet ölelő vizeket.

Bálintnak is éppen ebbe a történelmi korba kalauzoló könyv a mostani kötelező olvasmánya - két tizenéves koreai kisgyerek viszontagságai a japán megszállás idején- , sokat mesél róla, így mi is ebben a témában szerveztünk a hétvégére múzeumlátogatást.

Országszerte tucatnyi emlékhely mutatja be a megszálló japánok által elkövetett rémtetteket, ilyen többek között a Seodaemun Börtönmúzeum is:

  http://www.sscmc.or.kr

a női börtönben a női mártírokról emlékeznek: 

a börtön udvarán található "tornaterem", a szűk cellákból ide vezényelték ki a rabokat és kötelezték testmozgásra, szigorúan egymástól elválasztva: