Rég nem látott rokonok

Az elmúlt napokban a családegyesítési találkozó részleteiről olvashattunk a legtöbbet, valamennyi újság címlapján egymásra boruló idős emberek fotói szerepeltek.

Amikor ősszel kisorsolták a résztvevőket, már akkor felkavaró volt olvasni azokról az elkeseredett emberekről, akiknek a neve nem került fel a listára, s mivel már idősek, betegek, valószínű soha többé nem is láthatják a családtagjaikat.

Csaknem 100 ezer (minden évben drasztikusan csökken a számuk) dél-koreai embernek él hozzátartozója északon, de közülük ezúttal is csak néhány százan láthatták viszont a szeretteiket.

Egy 93 éves apa például most találkozott életében először a 64 éves fiával. Még várandós volt a felesége, amikor a háború elszakította őket egymástól. A kettőjük közti hasonlóság szembetűnő volt. Miután sírva átölelték egymást, állítólag az apa először csak ennyit tudott mondani: "Mennyire megöregedtél kisfiam!"

Egy másik 91 éves bácsi pont az utazás előtt törte össze magát, emiatt az orvosai nem javasolták, hogy útra keljen. Ő viszont mindenképpen szeretett volna találkozni a két gyermekével, ezért egy mentőautóban került sor a nagy összeborulásra.

Több elszakított testvér is most láthatta egymást először, a háború óta mindössze néhány emlékfoszlányt vagy egy gyerekkori fotót őriztek egymásról.
60 évet kellett bepótolniuk röpke néhány óra alatt.

Ez volt az első olyan találkozó, amelyen Dél-Koreából elrabolt emberek is részt vehettek, de mivel kellően átmosták az agyukat, így volt aki a kitüntetéseit hozta magával és büszkén mesélte, hogy mennyire megbecsült katonája lett az északi rezsimnek.

Mindenki ajándékkal készült, de mivel az északiaknak szigorúan előírták, hogy mit, mennyit és milyen értékben fogadhatnak el, így elsősorban hanbok (népviselet), meleg ruha, gyógyszer, vitamin és némi édesség* kerülhetett a csomagba.

* Az ajándékba szánt édességek közül a mályvacukorral töltött csokis piskóta a legnépszerűbb, mert ezt az észak-koreai fekete piacon magas áron lehet csereberélni.

A sütemény a déli jólét szimbólumává vált, mióta a keszongi ipari parkban a (déli) tulajdonosok ezzel jutalmazzák az északi munkásokat. A fizetésen felül plusz pénzt nem adhatnak nekik, így maradnak az olyan helyben fogyasztható élelmiszerek, mint az instant leves, kávé és ez a csoki.  
A szemfüleseknek mindig sikerül néhány darabot kicsempészni, a szegény északiak pedig képesek egy egész napi fizetésüket (10 $) is feláldozni egy ilyen finomságért (ugyanez délen kb. fél dollárba kerül).

Imjingak Emlékpark és a Dorasan pályaudvar

Mindkét helyszín már a DMZ ellenőrzőpontjain kívül esik, azaz ide már útlevél és előzetes engedély nélkül is mehetünk.

Az Imjingak parkot a turisták mellett nagyon sok dél-koreai is látogatja, főleg családi, vallási ünnepek alkalmából, amikor is a határ túloldalán rekedt rokonaikra emlékeznek és a két Korea egyesítéséért imádkoznak.
Békeaktivisták is ebből a parkból szoktak "légipostán" adományokat és a Kim dinasztia megdöntésére bátorító röplapokat küldeni, mégpedig úgy, hogy a csomagokat óriás ballonokra erősítik, majd a megfelelő széljárást kihasználva a levegőbe engedik észak felé.

"A béke fala" és rajta kövek a világ minden tájáról, olyan országokból, ahol a koreaiakhoz hasonlóan sokat szenvedtek az emberek.  64 ország, 86 esemény - köztük két kő Magyarországról a tatárjárás és az 56-os forradalom emlékére.

Dorasan a DMZ után az első vasútállomás, az egyik legbizarrabb építmény, amit valaha láttam. Kívül-belül úgy néz ki, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva, annyi szépséghibával, hogy az óriási fogadócsarnokot és csillogást csupán a Szöulból érkező turisták élvezhetik. Némi túlzás mindez napi két pár (!) szerelvény miatt, de ha az egyesítés után újra összeérnek a sínek, akkor az eddig szárazföldön teljesen elzárt déli rész is összeköttetésbe kerülne nemcsak a félsziget északi részével, hanem a transzszibériai vasúthoz csatlakozva egész Európával. 

Amikor majd az első vonat begördül északról, hálás fotótéma lesz megörökíteni azoknak az embereknek az arcát, akiknek addig egészen más képet festett a határon túli világról a Nagy Vezér - Kedves Vezető - Ifjú Utód trió.

  

Phenjan felé egyelőre zárva van a peron: 

DMZ - Panmindzson

Tegnap 7 év után először paroláztak és ültek le egy asztalhoz magas rangú észak- és dél-koreai politikusok, de sajnos nagy csoda ezúttal sem történt. Az álláspontok nem közeledtek, így a február végére tervezett családegyesítési találka továbbra is bizonytalan.
A tárgyalások helyszíne ezúttal is a határövezetben fekvő Panmindzson (Panmunjeom) volt.

Ugyanezt a panmindzsoni asztalt sétáltuk körbe mi is a DMZ túránk következő állomásaként.

A tárgyalásokra kialakított kék bádogépületnek (köv. kép bal szélén) természetesen északról és délről is van bejárata, a tárgyalóasztalt pedig centire pontosan úgy helyezték el, hogy a képzeletbeli középvonala a határvonal felett húzódjon.

Szigorú előírások voltak a viselkedésen kívül a ruházatot illetően is. Rövidnadrágban, ujjatlan pólóban vagy szandálban nem lehet errefelé turistáskodni, mert különben az északról skubizó katonák propagandafilmben mutogatnák a "szegény" déli embereket, akiknek még ingujjra vagy normális cipőre sem telik.

Rendíthetetlen (nem viasz, pedig úgy nézett ki) déli katona, a legmagasabb koreai, akit valaha láttam. Szerintem ide gondosan válogatják a daliás ifjakat, hogy ezzel is borsot törjenek a szomszédok orra alá. A jólétben élő déliek átlag 8 cm-rel magasabbak a déli rokonaiknál.

A DMZ területén dúló "zászlóháborút" viszont az északiak nyerték. Miután a déli zónában egy 130 kg súlyú lobogót emeltek kb. 100 méter magasba, válaszul északon egy 270 kilós zászlót készítettek és a déli toronynál 60 méterrel magasabb szerkezet tetejére tűzték. Ma ez a világ harmadik legmagasabb zászlórúdja.  

Egy profi tárlat a két Korea zűrös kapcsolatáról: 

és az 1953-ban Panmindzsonban aláírt fegyverszüneti megállapodás utolsó oldala -  a békeszerződés egyelőre még várat magára: 

Nem messze innen madártávlatból is átnézhetünk a határ túloldalára, ahol egy kamu falut húzott fel az északi propagandagépezet: messziről gondosan megépített házakat, rendezett portákat látni, de egy árva lélek sem lakik bennük. Pedig nagyon igyekeznek: percre pontosan minden este, mindig ugyanazokból az ablakokból villannak fel a lámpák...

DMZ - A hármas számú alagút

A DMZ, azaz a két Korea határán kialakított demilitarizált övezet a déli turisták egyik kedvelt célpontja. Reméljük nem sokáig és hamarosan csupán egy tábla jelzi majd azt, hogy egyszer itt húzódott a határ.
Mi még ősszel jártunk errefelé, néhány utólagos élménybeszámolót megillet ez a kirándulás is.

Kim Ir Szen - a mostani észak-koreai vezető nagyapja - szerint egy alagút többet ér 10 atombombánál, ezért miközben a felszínen a háborút követő első béketárgyalások folytak (1974-ben járunk), addig a demilitarizált zóna földje alatt az északi katonák szép szorgosan törték (robbantgatták) az utat dél felé. Azt gondolták, hogy az alagutakon átszivárgó fegyveresek egy meglepetésszerű támadással gyorsan elfoglalhatják a stratégia fontosságú célpontokat, így mire az amerikai és déli hadsereg felocsúdna, addigra ők nagy ügyesen meg is oldanák a koreai egyesítést.
Eddig összesen 4 ilyen alagutat lepleztek le a déli oldalon, a legutolsót 1990-ben. Sokan úgy vélik, hogy legalább egy tucat hasonló épült, így azóta is megszállott "alagútvadászok" kutatják folyamatosan a határ közeli vidéket, eddig mindhiába.

1978 októberben fedezték fel a harmadik, Szöultól mindössze 44 km-re fekvő alagutat, amely az időrendi sorrend alapján kapta így a 3-as nevet.
A négy közül ez az egyetlen, amelyet egy északi menekült információi alapján sikerült megtalálni. A pontos koordináták meghatározásához rengeteg vízzel teli csövet dugtak a földbe és ahol a dinamit okozta rezgések miatt túlcsordult a tartály, ott kezdtek el ásni lefelé. Végül 73 méterrel a föld alatt találták meg azt a kb. 2 méter magas és ugyanilyen széles járatot, melynek a vége ekkor már 435 méterrel délebbre volt a demarkációs vonaltól. Ha nem csípik fülön az építőket, akkor óránként 30 ezer katona átszivárgását segítette volna ez a földalatti titkos folyosó.
Az északiak először a déliekre fogták az ásást, de ez a járat lejtése és a dinamitoknak fúrt lyukak iránya miatt gyorsan cáfolható volt. Ezután került elő a "csak szenet bányásztunk" verzió, mi több, igazuk bizonyítására képesek voltak még szénporral is bekenni az alagút falát. Még azt sem zavarta őket, hogy mennyire nevetséges magyarázat a kőszén utáni kutatás egy gránit alapú hegy gyomrában.

Ma a déliek helyi attrakcióként mutogatják azt, amiért az északiak kemény munkával megdolgoztak: a 3 vastag betonfallal leválasztott, szépen kivilágított déli szakaszt védősisakos turisták vették birtokba.
Csak a 180 cm felettieknek kényelmetlen egy kicsit ez a különleges földalatti séta.

 http://en.wikipedia.org/wiki/Korean_Demilitarized_Zone

http://english.visitkorea.or.kr

Öngyilkosmentő akciók

Dél-Korea hosszú évek óta az öngyilkossági statisztikák éllovasa. 

Sokan kutatják a miérteket, de abban mindenki egyetért, hogy a hirtelen megindult nagy gazdasági növekedés közvetett hatásai is ott szerepelnek az okok között. A koreai embereket jellemző megfelelni vágyás, a hihetetlen magas versenyszellem, a kudarc okozta szégyenérzet ugyanis mind hozzájárulnak ezekhez a mutatókhoz. 

Sajnos az idős emberek között is szép számmal találunk öngyilkosokat. Ők azok, akik a koreai háború után már nem tudtak a nulláról új életet építeni, vagy éppen a fiatalabb családtagjaikat akarják megkímélni a gondoskodással járó költségektől.

Negatív irányba befolyásolja az embereket a média is, de kikerülhetetlen, hogy a korrupciós botrányba keveredett államfő, az egyik SAMSUNG-örökös vagy egy nagyon híres, de a legújabb lemezével megbukott popsztár, sok fiatal példaképének számító sportoló, modell vagy színész öngyilkos akciójáról ne tudósítsanak a lapok vagy a hírműsorok.

Amikor néhány évvel ezelőtt a "nemzet színésznője" - Choi Jin-Sil - sem talált a magánéleti problémáira ennél jobb megoldást, akkor a halálát követő hónapban az átlagos 700 helyett 1700-an követtek el öngyilkosságot.

A pszichés problémákkal küzdő emberek többsége ráadásul nem kér külső segítséget, sokan még a család előtt is titkolják negatív érzéseiket. Sőt, hiába a nagy üzleti potenciál, még a gyógyszeripar sem tudja kivetni rájuk a hálóját; a riasztó adatok ellenére az OECD országok közül Koreában fogy a legkevesebb antidepresszáns.

Szöulban az öngyilkosok kedvence a Mapo-híd, évente több mint ezer ember vetette le magát innen a Han folyóba. Azért a múlt idő, mert 2012-ben a SAMSUNG életbiztosítási üzletben érdekelt leányvállalata egy nagyszabású akció mellé állt s aminek köszönhetően a hétköznapi életben csak "a halál hídja"-ként emlegetett helyszínt a következő hat hónapban máris 77 százalékkal kevesebben választották.

Mindenki jól járt, a Samsungnál is biztosan többen kötöttek életbiztosítást, az akciót lebonyolító Cheil nevezetű marketing cég pedig bezsebelt egy rakás nemzetközi és hazai szakmai díjat. 

Hogy minek köszönhető a siker? A híd korlátaira a potenciális öngyilkosok lelkére ható feliratokat, képeket helyeztek el. A LED égőkkel megvilágított "Ha valami bánt, meséld el! Veled vagyunk! Várunk haza!" stb. üzenetek éjjel is láthatóak és a beépített mozgásérzékelők miatt az arra járók sosem érzik magukat egyedül.   

A másik öngyilkosmentő akcióról a CNN-en láttam egyszer egy dokumentumfilmet. Egy olyan kurzusról volt szó, ahol az öngyilkosságot fontolgató emberek főpróbát tartanak, hogy rájöjjenek, hogy mégis jobb itt a földön. 

A részvevők a családtól, barátoktól búcsúlevélben köszönnek el, majd beöltöznek a valódi temetéseknél használt ruhákba:   

Elkezdődik a szertartás, mindenki elfoglalja a helyét: 

A koporsófedelet lezáró ember fekete ruhája is a halált jelképezi.

A végén 20 perc síri csend következik:

                                                                             képek: CNN.com

Állítólag ennyi idő elég ahhoz, hogy ebben a bezárt állapotban átérezhessék a halál élményét és utána újra vágyjanak az életre.

Az biztos, hogy a statisztikákat elnézve az utóbbi években stagnál, sőt némi csökkenés tapasztalható ezen a fronton, így lehet, hogy ez a két meglehetősen furcsa dolog is hozzájárult a pozitív változáshoz.

Hwacheon Sancheoneo Jégfesztivál

A Lonely Planet "A tél 7 csodája" c. listáján említi ezt a fesztivált, s ha már itt vagyunk, nem akartuk kihagyni mi sem.
Ha csodát nem is láttunk, de egy igazán klassz téli élménnyel gazdagodtunk.
Csodának csak akkor neveztük volna, ha nem üres kézzel távozunk:-)

Szöultól észak-keletre, egy hegyekkel körbeölelt csendes völgyben bújik meg Hwacheon, amely minden januárban pisztránglesre várja a turistákat. Sancheoneo elnevezés az itt élő halfaj nevére utal.
Ez az ország leghidegebb vidéke, a hideg szélnek és a kristálytiszta víznek köszönhetően a folyók itt fagynak be először. A negyven centis jégréteg alatt rengeteg pisztráng próbálja túlélni ezeket a nehéz napokat. Nincs könnyű dolguk, állítólag legalább 800 léken keresztül áll lesben több tízezer, halra és kalandra éhes látogató. Mindenki azért utazik erre a nagy eseményre, hogy a saját maga által kifogott zsákmányból nagy büszkén belakmározhasson, csupán a hozzánk hasonló botcsinálta horgászok kénytelenek beérni a halsütödés kínálattal.

http://www.narafestival.com

  a felkészültek székkel, pokróccal érkeztek: 

a jéghalászatot kicsik és nagyok egyaránt élvezték:

 ha éppen nem volt szabad lék, akkor csináltunk egyet magunknak:

  a villantóval felszerelt egyszerű pecabot - mivel mindenki ilyet használt, nem foghattuk erre a balszerencsénket, bizonyára a technikánkon kell még egy kicsit finomítani: 

  bezzeg a szomszédunknak ilyen hatalmas példány akadt a horgára:

  és még ez a kislány is két zacskónyit vadászott:  

a bátrabbak a jéghideg vízben saját kézzel is megpróbálhatták a halfogást: 

 a ficánkoló csúszós halakat a pólójukban gyűjtögették: 

 a lefagyott végtagokat később muszáj volt felmelegíteni:

a kifogott halakat beirdalták, sóban meghempergették és alufóliába csomagolva került a parázsra: 

akinek elege volt már a halból, ehetett egy kis sült polipot is: 

ezen kívül még számos program közül választhattunk: jégszobrok, jégkunyhó, korcsolyapályák, de ki gondolta volna, hogy focizni, bicajozni, kvadozni, sőt akár még raftingolni is lehet a jégen: 

PyeongChang 2018 - logó mustra

Nemsokára Szocsiban indul a téli olimpia, négy év múlva pedig Dél-Koreában, Pyeongchangban lobban fel a láng. Nagy büszkeség ez a koreai népnek; az 1988-ban sikeresen megrendezett nyári olimpia és a 2002-es foci VB után immár a legnagyobb téli sportverseny házigazdája is lehet.

Elnézve a mostani olimpiai logót óhatatlanul is összehasonlítottam a (szerintem) sokkal érdekesebb, mélyebb jelentéssel bíró koreaival. Idehúz most a szívem, de talán Ti elfogulatlanul is hasonló véleményen lesztek.

A koreai emblémát a hangul (koreai írás) és a keleti filozófia ihlette, színvilága az olimpiai zászló mellett a koreai kultúra öt alapszínét idézi.

A házigazda város, PyeongChang  (평창)két szótagjának első mássalhangzóit rejti a kép.

ㅍ  "p" betű, benne a felső vízszintes vonal az eget, az alsó a földet, a függőleges vonal az embert jelöli, így együtt pedig a három elem közti harmóniát és a szívélyes fogadtatást szimbolizálja.

ㅊ  "cs" betű a minden irányból az eseményre sereglő tömeget, de egyben a havat, a jeget és a sportolók csillagos teljesítményét is jelképezi.

http://www.olympic.org

http://www.pyeongchang2018.org