A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koreai konyha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koreai konyha. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. március 26., kedd
Myeolchi és soju
Már nem egyszer írtam, hogy annyira kedvesek errefelé az emberek, hogy teljesen odáig vagyunk tőlük. Ezt lassan 3 hónap elteltével is hasonlóan gondoljuk, de azért már azt is jócskán megtapasztaltuk, hogy mennyire másképpen forog az agyuk, milyen körülményesek, lassúak és bizony néha erőszakosak. Szerencsére mindezt olyannyira kedvesen teszik, hogy így ezen kevésbé szerethető dolgaik felett könnyebb szemet hunyni.
Íme a kedvesség/figyelmesség kategória heti győztese:
Gábor nemrég csapatépíteni volt és minden kollégája megrökönyödött azon, hogy fehér ember létére simán megeszi a myeolchi-t, azaz a szárított halat. Ilyet ők még nem láttak, aztán ezen felbuzdulva tegnap hoztak neki egy egész zacskóval, s hozzá még egy doboz csípős szószt is, ha megint megkívánná ezt a koreai ínyencséget.
Most kitalálták, hogy a következő csapatépítést nálunk szervezik, majd mi is meglepjük őket valami magyaros finomsággal. Addigra jó lenne egy kis pálinkát is beszerezni, hogy megnézzük a hatást. Ők ugyanis azt gondolják, hogy a kb. 20 %-os nemzeti italuk, a soju milyen méreg erős :-)
2013. március 20., szerda
Kimbap - a koreai sushi
Ma van Marci 15. szülinapja, Bálint citromtortával kedveskedett, én pedig a nagy kedvencét ezúttal saját kezűleg készítettem el.
Errefelé nem sushi, hanem kimbap a becsületes neve, de a végeredmény ugyanaz.
És mellesleg rettenetesen egyszerű - főleg úgy, hogy a sarki kisboltban 30 féle algalap és legalább ennyi féle csíkokra sajtolt rák- vagy sonkahús közül válogathatok kedvemre. Belevaló zöldség meg akad garmadával - frissen, ropogósan. Itt csak nagyon ragadós fehér rizst lehet kapni, így ezzel sincs gond.
A megfőtt rizst kevés cukorral, sóval elkevert rizsecettel meglocsoljuk, majd ujjnyi vastagon eloszlatjuk a szárított algalapon. A közepére jöhet bármi, ami éppen a hűtőben akad: sárgarépa, paprika, avokádó, sajt, rántotta, tonhal, nyershal, rák, sonka és itt ugyebár a kimchi tölteléktől sem riadnak vissza. Bambuszroló segítségével könnyedén feltekerjük, majd karikákra szeleteljük. Tálaláskor szezámmaggal meghintjük, mellé szójaszósz, wasabi, reszelt gyömbér stb. dukál.
feltekerés előtt:
2013. március 13., szerda
Koreai főzőcske, azaz gyorsan finomat
Szöulban nagyon sok programot szerveznek az itt élő külföldieknek, hogy a koreai kultúrával, nyelvvel megismertessék őket. Több úgynevezett Global Village Center működik a városban, ezekben könnyen találhatunk jobbnál jobb programokat. Ebben a hónapban kézműveskedni megyek, februárban pedig egy főzőtanfolyamon voltam, pontosabban egy bemutatón, mert csak segédkeztünk és egy koreai nőcit néztünk árgus szemekkel, hogy milyen könnyedén varázsol egy rakás finomságot az asztalunkra.
A holdújévről már írtam, hogy itt mekkora nagy ünnep, talán ezért van az, hogy az ezt követő újabb holdtöltét is hasonló csinnadrattával köszöntik, többek között speciális ételekkel és szokásokkal. A Jeongwol Daeboreum fesztiválon a tengerpartokon nagy tűzet raknak, majd innen figyelik a holdfelkeltét. Aki ugyanis legelőször megpillantja az előbújó teliholdat, az egész évben nagyon szerencsés lesz. A boltokban, zöldségeseknél mindenhol kis zacskókba csomagolt kemény héjú gyümölcsöket árultak, ugyanis, ha valaki ilyenkor ezeket ropogtatja, jó egészséget remélhet ebben az évben - legfeljebb fogpótlás miatt megy csak orvoshoz :-)
Szóval ezen a kis programon a tűzgyújtást kihagyva mi is diót, mogyorót és gesztenyét rágcsáltunk, de utána jól belakmározhattunk a bemutatott ételkülönlegességekből. Amik - néhány hozzávalót leszámítva - végül is nem is voltak hűde bonyolultak, nagy kedvet is csináltak az otthoni kipróbáláshoz.
Nagy felfedezés volt számomra, hogy a retek szezámolajon fokhagymával megpirítva, szójaszósszal nyakonöntve és még egy kis pirított szezámmaggal megszórva mennyei csemegévé válik. Itt óriási, sárgadinnye nagyságú fehér retekből készítik, de szerintem az otthoni jégcsapretekből is hasonlót lehet varázsolni, mert ízre ugyanolyan mindkettő.
És még egy fontos dolog, amire érdemes ügyelni. A szinte teljesen tejtermék-mentes ázsiai konyhában a kalciumbomba szezámolaj (hétszer annyi kalciumot tartalmaz, mint a tehéntej!) elengedhetetlen alapanyag, de intenzív íze miatt a fekete változatából mindig csak egy keveset, azt is inkább csak a sütés vége felé használnak. A kevésbé aromásabb fehér szezámolajon pirítják meg először a fokhagymát, majd a zöldségeket, de az íz miatt jöhet később egy kis fekete is. S hogy tovább fokozzák az élvezeteket, szinte minden elkészített zöldségételt pirított szezámmaggal is megszórnak.
Zárójelben: B1-, B2-, E-, D-vitamin-, foszforsav-, lecitin- és telítetlen zsírsav-tartalmuk miatt ezek a kicsi magocskák igazán áldásos hatással bírnak. A mag külső rétegében található az erős antioxidáns hatású fitinsav, amely megvédi a szervezetünket a rákos folyamatok beindulásától. Emellett nagy szerepet játszik a vas ideális megkötésében, segíti az emésztést, erősíti az idegszöveteket és a szívizmot, sőt még fáradság, álmatlanság ellen is kiváló orvosság.
Talán ezek után érthető, hogy miért is büszkélkedhet a szezámmag a "magok királya" jelzővel.
így készült a retek-remek:
ez a szárított gosari (valamilyen páfrányféle) - már kevésbé tűnik gusztusosnak, de az íze annál jobb volt:
2013. február 18., hétfő
Kimchi
Koreában a kimchi (kimcsi) nemzeti eledel, legjobban talán a mi hordós káposztánkhoz lehetne hasonlítani, de az íze teljesen más. Az erjesztés hasonló módon történik, a fahordó helyett azonban agyagedényeket használnak, a fő összetevője pedig a kínai kel (ez lédúsabb a fejes káposztánál és előbb megérik), ami mellé hagyma, fokhagyma, retek, gyömbér és fűszerként chili kerül.
Minden családnak megvan a maga titkos kimchi receptje, sokan halolajat, kagylót vagy rizsport is kevernek hozzá, sőt évszakonként is változhatnak az összetevők, azaz ezerféle variációval is találkozhatunk.
Szinte minden ételhez kötelező köret, még egy sima húsleves mellé is jár. Természetes vitaminbomba, segíti az emésztést, nem véletlen, hogy a világ 5 legegészségesebb ételei között tartják nyilván.
Nemrég voltunk Gáborral orvosnál, mert a biztosításunkhoz szükség volt egy állapotfelmérésre. Nagyot nevettünk amikor a zöldségfogyasztási szokásunkról kérdeztek.
A "Naponta hányféle zöldséget eszik kimchin kívül?" kérdésre a lehetséges válaszok között az első, lehető legrosszabb válasz így hangzott: alig fogyasztok zöldséget, csak kimchit.
Szóval ez itt az alap, lassan ideje, hogy én is kipróbáljam, a kertünkben úgyis ott sorakozik legalább 10 kimchibödön :-)
húsleves kimchivel:
a vicces kérdőív:
a bödönök:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



