Már említettem, hogy mióta itt vagyunk csak ámulunk az emberek kedvességén, figyelmességén. Természetesen ez nem mindenkire egyformán igaz, de azt határozottan állítom, hogy erre a másfél hétre annyi ilyen típusú pozitív élmény jutott, mint az előző másfél évre összesen és azért ez sokat elárul.
Nem kell persze nagy dolgokra gondolni, de nekem ezek a szívet-lelket melengető apróságok is sokat jelentenek – főleg ebben a hidegben☺
Tegnap például betévedtem egy picike zöldséges boltba, ahol egy mosolygós szemű, idős néni ült a pult mögött, jól megbámult, látszott rajta, hogy sok fehér ember még nem vásárolt nála. Nem értettük egymást, de ez nem jelentett különösebb gondot. Amikor fizettem, minden összeget elismételtetett velem koreaiul. Volt amit többször is, amíg nem lett elfogadható a kiejtésem, azaz kaptam hirtelen egy önkéntes (és türelmes) nyelvtanárt. Megkérdezte, hogy honnan jöttem, de szégyenszemre csak Európánál maradtunk, mert a Heong-gali-t valószínűleg még gyakorolnom kell. A koreai nyelv tanulásánál a hanglejtésen és a szövegritmuson áll vagy bukik minden, ezek helyes használata nélkül nagyon nehezen értik meg az idegent.
Pedig, ha előbb kapcsolok, akkor megmutathattam volna az egyik csomagoláson az országnevet. Történt ugyanis, hogy a polcról leemeltem egy ismerős édességet, amit néha otthon is vettem a gyerekeknek. Pici ízesített golyócskákkal teli szívószál, amin keresztül ha felszívjuk a tejet, akkor már az kakaó vagy éppen epres itóka, Bálint kedvence. Csak a kicsomagoláskor vettem észre, hogy nem véletlenül volt olyan ismerős, tényleg made in Hungary.
Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz az első magyar áru, ami Koreában szembejön velem, ráadásul egy eldugott zöldségesnél:
nyelvlecke:
