Ez első napok

Elindult az új életünk, a gyerekek túlélték az első hetet a suliban. Mindig nagy dolog iskolát váltani, de egy évszak- és országváltással megspékelve különösen. Meg ha jól belegondolok, nem is egy évszakot váltottuk így hirtelen, hanem kettőt és sokkal nagyobb az országok közötti különbség, mint amikor anno másfél éve eljöttünk. Aztán ott van még a fő mumus, a korai kelés, na ettől voltak még igazán nyűgösek. Ráadásul itt egy időzónával előbbre járunk, mint Szingapúrban, sőt ott csak 9-kor kezdődött a tanítás és nagyon közel volt a suli, itt meg legnagyobb bánatukra már 7:50-kor és egyáltalán nincs a szomszédban. Amikor feladom őket az iskolabuszra még sötét van és - 15 fok…szerencsére van egy telefonfülke a megállóban és oda szoktam a hideg elől betuszkolni őket, amíg megérkezik a busz:-)

Tudom, sokat foglalkozom az időjárással, de higgyétek el, most tényleg ez jelenti a legnagyobb sokkot, még a helyiek is panaszkodnak, mert az átlaghoz képest is sokkal hidegebb van. A kávézókban, éttermekben kabátokban üldögélnek az emberek, Gábor is mesélte, hogy a munkatársai dupla kabátban jönnek dolgozni és az egyiket magukon hagyják.
Sebaj, jól felöltözünk és előbb-utóbb kitavaszodik. Az emberek kedvessége amúgy is felmelegít bennünket!
Az első legkellemesebb benyomásunk ugyanis ez, régen találkoztam ennyi (őszintén) kedves és barátságos emberrel, mint itt. És most nem csak Gábor kollégáiról és a szálloda dolgozóiról beszélek, hanem úgy általában mindenkiről. Nem értettem, hogy Szingapúrban a koreai ismerőseim mit hiányolnak hűde annyira, de most már teljesen tiszta a kép.
Folyt. köv.

Tegnap kaptuk a jó hírt, úgy néz ki, hogy jövő hétvégén már beköltözhetünk a házunkba. Már nagyon várjuk mindannyian.