A sorsdöntő suneung

Ezen a héten csütörtökön volt a koreai középiskolások rémálma, a sorsdöntő központi felvételi vizsga, koreai nevén suneung.

Kicsi koruktól kezdve minden gyerek fejébe azt sulykolják, hogy ezen áll vagy bukik minden, hiszen az egész életüket meghatározhatja, hogy milyen eredménnyel veszik az akadályt.

Kész rémálom, óriási stressz minden iskolásnak, de az egész családnak is.

A koreaiakra jellemző óriási versenyszellem első állomása ez, számukra ugyanis az ország top 3 egyetemén szerzett diploma jelent egyedül biztos munkát, jó fizetést, fényes karriert, sőt egy igazán partiképes házastársat is.

A szent célért pedig semmi nem drága. Átlagosan a családi jövedelmek 20%-át (statisztikák szerint a világon a legtöbbet) fordítják iskolán kívüli oktatásra, különórákra, a sikeres felvételit segítő egyéb programokra.

A középiskola utolsó 2 évében este 10-ig tart a tanítás (és még ezután kezdődik a hagwon). Teljesen természetes, hogy szegény gyerekek még hajnali kettőkor is a könyvek fölött görnyednek, aztán a suliban, buszon, kávézókban próbálják bepótolni a kimaradt alvásidőt.

Annyira túl van dimenzionálva ez az egész, de errefelé egy kialakult szokástól nehéz megszabadulni és ráadásul a munkaadók is szorgosan asszisztálnak ehhez az őrültséghez. Nem a tapasztalat, rátermettség, hanem sokkal inkább egy megfelelő helyen szerzett diploma alapján döntenek egy megüresedett állás betöltésekor.

A fiatalok 90 %-a egyetemen tanul tovább, emiatt természetes, hogy kialakul egy bizonyos rangsor. De ez már túlmutat egy egészséges határon.

Minden év november közepén lázban ég az egész ország. A munkahelyek többségénél néhány órával később kezdődik a munkaidő, hogy a reggeli csúcsforgalom ne zavarja meg a vizsgára igyekvőket. Aznap a zajos katonai gyakorlatokat is szüneteltetik és az idegen nyelvi tesztek írása/hallgatása alatt még a repülőjáratok fel- és leszállását is korlátozzák.

A 8 órán keresztül tartó vizsga közben a templomokban telt ház van, az anyukák ott izgulnak és imádkoznak gyermekeik sikeréért. A piros betűs napot követően a mozik, boltok, éttermek és a plasztikai sebészek is óriási kedvezményekkel próbálják a megfáradt diákokat jókedvre deríteni.

Az OECD országok statisztikái szerint a dél-koreai középiskolások a legboldogtalanabbak és itt a legmagasabb a fiatalok által elkövetett öngyilkosságok száma (minden évben a vizsgát követően vagy még a stresszes felkészülési időszakban legalább kétszáz öngyilkos esetet regisztrálnak).

A szörnyű iskolás éveknek (is) köszönhetően folyamatosan csökken a szülési kedv, hiszen a szülők saját példájukból kiindulva nem a szeretnék a gyerekeiket boldogtalannak látni.

Nagyon beteg ez a társadalom. A konfucionista gyökerektől nehéz megszabadulni. Itt a társadalmi pozíció, a megszerzett javak vagy akár a külső megjelenés felülír minden ész érvet.

Akinek meg nem jut a jóból, az bólogatva teszi a dolgát. Egyelőre ők a többség, de sajnos egyre többen vannak azok, akik nem tudják felvenni a versenyt, nem bírják elviselni a rájuk nehezedő nyomást.

Őket bedarálja a rendszer. A megdöbbentő mutatók ellenére a változás még várat magára.