2013. augusztus 27., kedd

Nemzeti lobogók


Ha már az előző posztban a kettéosztott Koreáról esett szó, akkor most érdemes a két ország nemzeti lobogóit is górcső alá venni. Az óriási társadalmi, gazdasági különbségre ugyanis teljesen rímel a két koreai zászló eltérő szimbólumrendszere.

A második világháborút követően Dél-Korea némi változtatással ugyan, de megtartotta történelmi zászlaját, az északiak viszont forradalmi szimbólumokra cserélték az ősi jelképeket.




Dél-Korea nemzeti lobogója, a Thegukki (태극기) egy fehér alapon lévő jin-jang jelből és négy trigramból áll. A fehér háttér a világosságot, tisztaságot és a békeszerető koreai nemzetet, a jin-jang szimbólum pedig a természetben mindenhol megtalálható egyensúlyt, az egymásra ható, egymást erősítő pozitív (piros) és negatív kozmikus erőket (kék) jelképezi. 
Az 1800-as évek előtt még mind a nyolc alaptrigram (kua) szerepelt a jing-jang jel körül, ezután csak a négy legfontosabb maradt, melyek a négy őselemen kívül, emberi tulajdonságokat, kapcsolatokat, irányokat és évszakokat is jelölnek:


A trigramokról bővebben az ókori Kína öt nagy szent könyvének egyikében, az ie. 3000-ből származó Ji kingben olvashatunk. 
(Ji King - A változások könyve I-III. ford: Karátson Gábor, Q.E.D. Kiadó, 2003)


Észak-Korea zászlaján jin-jang helyett már csak egy csillag díszeleg, ami a nagyvezér Kim Ir Szen által bevezetett forradalmi hagyományokat szimbolizálja. A vörös a forradalmi hazaszeretetet és harci szellemet, a fehér a koreai nemzetet és kultúráját jelképezi. A kék sávok jelzik a koreai nép azon "óhaját", hogy egyesüljön a világ összes forradalmi népével és együtt harcoljon velük a függetlenség, a barátság és a béke győzelméért.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése