2013. november 5., kedd

Yang története



A japán megszállás alatt koreai férfiak ezreit kényszerítették arra, hogy a japán hadseregben harcoljanak, az egyik fiatalember története különösen érdekes és elgondolkodtató.

Miután a 18 éves Yang Kyoungjong-ot a japánok 1938-ban erőszakkal besorozták, hamarosan a Kvantung-hadsereg (a Japán Császári Hadsereg legnagyobb és legrangosabb hadseregcsoportja) katonájaként harcolt a szovjetek ellen. A fiú később fogságba esett és egy európai munkatáborba került. A megcsappant állományú szovjetek kénytelenek voltak az erős fizikumú foglyaikat is hadra fogni, így szegény Yang 1942-től már a Vörös Hadsereget erősítette. Innen került aztán egy év múlva a németek fogságába, akik viszont egyenesen a Wehrmart egyenruhájába bújtatták és Normandiában állították csatasorba a partraszálló angolszász szövetségesek ellen.
Yang viszontagságos kalandjainak az amerikai ejtőernyősök vetettek véget; a sokadik elfogása után egy brit hadifogoly-táborba került, de ezután legalább már nem kellett többet harcolnia semmilyen idegen nemzet oldalán. 

Yang "német" katonaként, miután amerikai katonák elfogták Franciaországban (1944. június):  



Szabadulása után kivándorolt az Egyesült Államokba, 1992-ben halt meg Illinois államban, 72 évesen. Két fia és lánya sem nagyon ismerték sokáig a történetét, amely a "Weekly Korea" című lap révén 2002-ben vált világhírűvé.
Később egy film is készült, "My way - Utam" címmel, amelybe Yang igaz történetét is beleszőtték.
Aki inkább olvasni szeret, annak Antony Beevor: A második világháború c. könyvét ajánlom, itt ugyancsak a több hadsereget is megjárt koreai katona hihetetlen története áll az események hátterében.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése