Rég nem látott rokonok

Az elmúlt napokban a családegyesítési találkozó részleteiről olvashattunk a legtöbbet, valamennyi újság címlapján egymásra boruló idős emberek fotói szerepeltek.

Amikor ősszel kisorsolták a résztvevőket, már akkor felkavaró volt olvasni azokról az elkeseredett emberekről, akiknek a neve nem került fel a listára, s mivel már idősek, betegek, valószínű soha többé nem is láthatják a családtagjaikat.

Csaknem 100 ezer (minden évben drasztikusan csökken a számuk) dél-koreai embernek él hozzátartozója északon, de közülük ezúttal is csak néhány százan láthatták viszont a szeretteiket.

Egy 93 éves apa például most találkozott életében először a 64 éves fiával. Még várandós volt a felesége, amikor a háború elszakította őket egymástól. A kettőjük közti hasonlóság szembetűnő volt. Miután sírva átölelték egymást, állítólag az apa először csak ennyit tudott mondani: "Mennyire megöregedtél kisfiam!"

Egy másik 91 éves bácsi pont az utazás előtt törte össze magát, emiatt az orvosai nem javasolták, hogy útra keljen. Ő viszont mindenképpen szeretett volna találkozni a két gyermekével, ezért egy mentőautóban került sor a nagy összeborulásra.

Több elszakított testvér is most láthatta egymást először, a háború óta mindössze néhány emlékfoszlányt vagy egy gyerekkori fotót őriztek egymásról.
60 évet kellett bepótolniuk röpke néhány óra alatt.

Ez volt az első olyan találkozó, amelyen Dél-Koreából elrabolt emberek is részt vehettek, de mivel kellően átmosták az agyukat, így volt aki a kitüntetéseit hozta magával és büszkén mesélte, hogy mennyire megbecsült katonája lett az északi rezsimnek.

Mindenki ajándékkal készült, de mivel az északiaknak szigorúan előírták, hogy mit, mennyit és milyen értékben fogadhatnak el, így elsősorban hanbok (népviselet), meleg ruha, gyógyszer, vitamin és némi édesség* kerülhetett a csomagba.

* Az ajándékba szánt édességek közül a mályvacukorral töltött csokis piskóta a legnépszerűbb, mert ezt az észak-koreai fekete piacon magas áron lehet csereberélni.

A sütemény a déli jólét szimbólumává vált, mióta a keszongi ipari parkban a (déli) tulajdonosok ezzel jutalmazzák az északi munkásokat. A fizetésen felül plusz pénzt nem adhatnak nekik, így maradnak az olyan helyben fogyasztható élelmiszerek, mint az instant leves, kávé és ez a csoki.  
A szemfüleseknek mindig sikerül néhány darabot kicsempészni, a szegény északiak pedig képesek egy egész napi fizetésüket (10 $) is feláldozni egy ilyen finomságért (ugyanez délen kb. fél dollárba kerül).

Imjingak Emlékpark és a Dorasan pályaudvar

Mindkét helyszín már a DMZ ellenőrzőpontjain kívül esik, azaz ide már útlevél és előzetes engedély nélkül is mehetünk.

Az Imjingak parkot a turisták mellett nagyon sok dél-koreai is látogatja, főleg családi, vallási ünnepek alkalmából, amikor is a határ túloldalán rekedt rokonaikra emlékeznek és a két Korea egyesítéséért imádkoznak.
Békeaktivisták is ebből a parkból szoktak "légipostán" adományokat és a Kim dinasztia megdöntésére bátorító röplapokat küldeni, mégpedig úgy, hogy a csomagokat óriás ballonokra erősítik, majd a megfelelő széljárást kihasználva a levegőbe engedik észak felé.

"A béke fala" és rajta kövek a világ minden tájáról, olyan országokból, ahol a koreaiakhoz hasonlóan sokat szenvedtek az emberek.  64 ország, 86 esemény - köztük két kő Magyarországról a tatárjárás és az 56-os forradalom emlékére.

Dorasan a DMZ után az első vasútállomás, az egyik legbizarrabb építmény, amit valaha láttam. Kívül-belül úgy néz ki, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva, annyi szépséghibával, hogy az óriási fogadócsarnokot és csillogást csupán a Szöulból érkező turisták élvezhetik. Némi túlzás mindez napi két pár (!) szerelvény miatt, de ha az egyesítés után újra összeérnek a sínek, akkor az eddig szárazföldön teljesen elzárt déli rész is összeköttetésbe kerülne nemcsak a félsziget északi részével, hanem a transzszibériai vasúthoz csatlakozva egész Európával. 

Amikor majd az első vonat begördül északról, hálás fotótéma lesz megörökíteni azoknak az embereknek az arcát, akiknek addig egészen más képet festett a határon túli világról a Nagy Vezér - Kedves Vezető - Ifjú Utód trió.

  

Phenjan felé egyelőre zárva van a peron: 

DMZ - Panmindzson

Tegnap 7 év után először paroláztak és ültek le egy asztalhoz magas rangú észak- és dél-koreai politikusok, de sajnos nagy csoda ezúttal sem történt. Az álláspontok nem közeledtek, így a február végére tervezett családegyesítési találka továbbra is bizonytalan.
A tárgyalások helyszíne ezúttal is a határövezetben fekvő Panmindzson (Panmunjeom) volt.

Ugyanezt a panmindzsoni asztalt sétáltuk körbe mi is a DMZ túránk következő állomásaként.

A tárgyalásokra kialakított kék bádogépületnek (köv. kép bal szélén) természetesen északról és délről is van bejárata, a tárgyalóasztalt pedig centire pontosan úgy helyezték el, hogy a képzeletbeli középvonala a határvonal felett húzódjon.

Szigorú előírások voltak a viselkedésen kívül a ruházatot illetően is. Rövidnadrágban, ujjatlan pólóban vagy szandálban nem lehet errefelé turistáskodni, mert különben az északról skubizó katonák propagandafilmben mutogatnák a "szegény" déli embereket, akiknek még ingujjra vagy normális cipőre sem telik.

Rendíthetetlen (nem viasz, pedig úgy nézett ki) déli katona, a legmagasabb koreai, akit valaha láttam. Szerintem ide gondosan válogatják a daliás ifjakat, hogy ezzel is borsot törjenek a szomszédok orra alá. A jólétben élő déliek átlag 8 cm-rel magasabbak a déli rokonaiknál.

A DMZ területén dúló "zászlóháborút" viszont az északiak nyerték. Miután a déli zónában egy 130 kg súlyú lobogót emeltek kb. 100 méter magasba, válaszul északon egy 270 kilós zászlót készítettek és a déli toronynál 60 méterrel magasabb szerkezet tetejére tűzték. Ma ez a világ harmadik legmagasabb zászlórúdja.  

Egy profi tárlat a két Korea zűrös kapcsolatáról: 

és az 1953-ban Panmindzsonban aláírt fegyverszüneti megállapodás utolsó oldala -  a békeszerződés egyelőre még várat magára: 

Nem messze innen madártávlatból is átnézhetünk a határ túloldalára, ahol egy kamu falut húzott fel az északi propagandagépezet: messziről gondosan megépített házakat, rendezett portákat látni, de egy árva lélek sem lakik bennük. Pedig nagyon igyekeznek: percre pontosan minden este, mindig ugyanazokból az ablakokból villannak fel a lámpák...

DMZ - A hármas számú alagút

A DMZ, azaz a két Korea határán kialakított demilitarizált övezet a déli turisták egyik kedvelt célpontja. Reméljük nem sokáig és hamarosan csupán egy tábla jelzi majd azt, hogy egyszer itt húzódott a határ.
Mi még ősszel jártunk errefelé, néhány utólagos élménybeszámolót megillet ez a kirándulás is.

Kim Ir Szen - a mostani észak-koreai vezető nagyapja - szerint egy alagút többet ér 10 atombombánál, ezért miközben a felszínen a háborút követő első béketárgyalások folytak (1974-ben járunk), addig a demilitarizált zóna földje alatt az északi katonák szép szorgosan törték (robbantgatták) az utat dél felé. Azt gondolták, hogy az alagutakon átszivárgó fegyveresek egy meglepetésszerű támadással gyorsan elfoglalhatják a stratégia fontosságú célpontokat, így mire az amerikai és déli hadsereg felocsúdna, addigra ők nagy ügyesen meg is oldanák a koreai egyesítést.
Eddig összesen 4 ilyen alagutat lepleztek le a déli oldalon, a legutolsót 1990-ben. Sokan úgy vélik, hogy legalább egy tucat hasonló épült, így azóta is megszállott "alagútvadászok" kutatják folyamatosan a határ közeli vidéket, eddig mindhiába.

1978 októberben fedezték fel a harmadik, Szöultól mindössze 44 km-re fekvő alagutat, amely az időrendi sorrend alapján kapta így a 3-as nevet.
A négy közül ez az egyetlen, amelyet egy északi menekült információi alapján sikerült megtalálni. A pontos koordináták meghatározásához rengeteg vízzel teli csövet dugtak a földbe és ahol a dinamit okozta rezgések miatt túlcsordult a tartály, ott kezdtek el ásni lefelé. Végül 73 méterrel a föld alatt találták meg azt a kb. 2 méter magas és ugyanilyen széles járatot, melynek a vége ekkor már 435 méterrel délebbre volt a demarkációs vonaltól. Ha nem csípik fülön az építőket, akkor óránként 30 ezer katona átszivárgását segítette volna ez a földalatti titkos folyosó.
Az északiak először a déliekre fogták az ásást, de ez a járat lejtése és a dinamitoknak fúrt lyukak iránya miatt gyorsan cáfolható volt. Ezután került elő a "csak szenet bányásztunk" verzió, mi több, igazuk bizonyítására képesek voltak még szénporral is bekenni az alagút falát. Még azt sem zavarta őket, hogy mennyire nevetséges magyarázat a kőszén utáni kutatás egy gránit alapú hegy gyomrában.

Ma a déliek helyi attrakcióként mutogatják azt, amiért az északiak kemény munkával megdolgoztak: a 3 vastag betonfallal leválasztott, szépen kivilágított déli szakaszt védősisakos turisták vették birtokba.
Csak a 180 cm felettieknek kényelmetlen egy kicsit ez a különleges földalatti séta.

 http://en.wikipedia.org/wiki/Korean_Demilitarized_Zone

http://english.visitkorea.or.kr