Rég nem látott rokonok

Az elmúlt napokban a családegyesítési találkozó részleteiről olvashattunk a legtöbbet, valamennyi újság címlapján egymásra boruló idős emberek fotói szerepeltek.

Amikor ősszel kisorsolták a résztvevőket, már akkor felkavaró volt olvasni azokról az elkeseredett emberekről, akiknek a neve nem került fel a listára, s mivel már idősek, betegek, valószínű soha többé nem is láthatják a családtagjaikat.

Csaknem 100 ezer (minden évben drasztikusan csökken a számuk) dél-koreai embernek él hozzátartozója északon, de közülük ezúttal is csak néhány százan láthatták viszont a szeretteiket.

Egy 93 éves apa például most találkozott életében először a 64 éves fiával. Még várandós volt a felesége, amikor a háború elszakította őket egymástól. A kettőjük közti hasonlóság szembetűnő volt. Miután sírva átölelték egymást, állítólag az apa először csak ennyit tudott mondani: "Mennyire megöregedtél kisfiam!"

Egy másik 91 éves bácsi pont az utazás előtt törte össze magát, emiatt az orvosai nem javasolták, hogy útra keljen. Ő viszont mindenképpen szeretett volna találkozni a két gyermekével, ezért egy mentőautóban került sor a nagy összeborulásra.

Több elszakított testvér is most láthatta egymást először, a háború óta mindössze néhány emlékfoszlányt vagy egy gyerekkori fotót őriztek egymásról.
60 évet kellett bepótolniuk röpke néhány óra alatt.

Ez volt az első olyan találkozó, amelyen Dél-Koreából elrabolt emberek is részt vehettek, de mivel kellően átmosták az agyukat, így volt aki a kitüntetéseit hozta magával és büszkén mesélte, hogy mennyire megbecsült katonája lett az északi rezsimnek.

Mindenki ajándékkal készült, de mivel az északiaknak szigorúan előírták, hogy mit, mennyit és milyen értékben fogadhatnak el, így elsősorban hanbok (népviselet), meleg ruha, gyógyszer, vitamin és némi édesség* kerülhetett a csomagba.

* Az ajándékba szánt édességek közül a mályvacukorral töltött csokis piskóta a legnépszerűbb, mert ezt az észak-koreai fekete piacon magas áron lehet csereberélni.

A sütemény a déli jólét szimbólumává vált, mióta a keszongi ipari parkban a (déli) tulajdonosok ezzel jutalmazzák az északi munkásokat. A fizetésen felül plusz pénzt nem adhatnak nekik, így maradnak az olyan helyben fogyasztható élelmiszerek, mint az instant leves, kávé és ez a csoki.  
A szemfüleseknek mindig sikerül néhány darabot kicsempészni, a szegény északiak pedig képesek egy egész napi fizetésüket (10 $) is feláldozni egy ilyen finomságért (ugyanez délen kb. fél dollárba kerül).