A hangul, azaz a koreai írásrendszer a nyelvészek szerint a világ leglogikusabb írása. Első blikkre a kínai vagy a japán jelekhez tűnik hasonlónak, de valójában teljesen más, legfőképpen sokkal egyszerűbb, így nagyon könnyen megtanulható.
Amíg a kínai írásjelek fogalmakat jelölnek (s emiatt több ezer van belőlük), addig a koreai “betűk" hangokat. Így mindösszesen 10 magánhangzót (ㅣ, ㅡ,ㅓ,ㅕ,ㅏ,ㅑ, ㅗ, ㅛ, ㅜ, ㅠ,ㅐ,ㅔ), 14 mássalhangzót (ㄱ,ㄴ,ㄷ,ㄹ,ㅁ,ㅂ,ㅅ,ㅈ,ㅊ,ㅋ,ㅌ,ㅍ,ㅇ,ㅎ,), valamint az ezekből képzett néhány gyököt és kettőshangzót kell megjegyeznünk s lám már tudunk is olvasni koreaiul.
Sajnos a kiejtés ennél sokkal bonyolultabb, így a kezdeti lelkesedésünk könnyedén alább hagy, ha nem vagyunk elég kitartóak. Az ö, ü, cs, dzs, a nyílt és zárt e hangok ismerősek, de hogy a nyelvünket hogyan mozgatjuk ide-oda, hogyan préseljük ki a levegőt vagy hogyan szorítjuk össze a fogunkat - na ez már keményebb dió. Pedig elvileg ezeket a betűjeleket úgy alkotta meg nagy Sejong király, hogy az alakjukból következtetni lehessen a hangképzés módjára. Így pl:
ㄱ(g/k): az alak azt mutatja, ahogy a nyelv elzárja a levegő útját a lágy szájpadnál,
ㄴ(n): itt a nyelv a szájpaddal érintkezik,
ㅁ(m): a nyitott szájra emlékeztet,
ㅅ(sz): alakja a metszőfogra utal,
ㅇ (hangtalan szótagkezdő): a torok alakjára hasonlít stb.
Aztán ott vannak még a magánhangzók, amelyeknél a taoista és konfucionista tanok is érvényesülnek, így megkülönböztethetünk a jin-jang elv szerinti sötét és világos hangzókat, vagy a földet (ㅡ) és az embert (ㅣ) jelölő vonalkákat. Az egyszerűség kedvéért nincs külön kis- és nagybetű és vízszintesen, balról jobbra történik az írás.
A 15. század előtt Koreában kínai karaktereket használtak, az előbb említett Sejong király volt az, aki megelégelte a sok írástudatlan alattvalót és 1443-ban megalkotta ezt a könnyedén elsajátítható jelrendszert. Sejong amúgy a helyi Mátyás király, akit nagyon bölcsnek és igazságosnak tartottak, illetve tartanak, hiszen napjainkban is hatalmas népszerűségnek örvend (az én koreai tanárom is szinte minden órán emlegeti). Ez a nagy írásújítási akciója azonban kevésbé volt népszerű akkortájt, a kor tudósai ugyanis túlságosan egyszerűnek és sematikusnak találták a hangul jeleket, "női betűk"-nek csúfolták, hiszen még a gyengébb nem képviselői is néhány röpke óra alatt elsajátíthatták. Ejnye!
A nagy ellenállásnak meg is lett az eredménye, Sejong halála után a hangul szép lassacskán háttérbe szorult, jöttek újra a kínai betűk, de csak a XX. század közepéig. 1948-tól - elsősorban kultúrpolitikai okokból - ismét ez lett a kötelező írásrendszer, ami valószínűleg végérvényesen már így is marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése