2013. március 15., péntek

Tavaszi nagytakarítás



El kell meséljem nagy büszkén, hogy egy hétnapos léböjt kúrán vagyok túl és ma, azaz péntek reggel volt az első étkezésem múlt csütörtök este óta. Csak cayenne borssal és juharfa sziruppal ízesített, friss citromléből készült limonádét, néha egy-egy gyógyteát és persze mellette rengeteg vizet ittam. Semmi szilárd étel és lám túléltem, mi több nagyon jól érzem magam a bőrömben.
Ennél rövidebb, 3-4 napos tavaszi kúrát már többször végigcsináltam, de többnyire kolléganőkkel, barátnőkkel közösen, mert együtt könnyebb volt "szenvedni". Azért az idézőjel, mert az első fejfájós napot leszámítva teljesen kibírható ez az egész. Főleg azzal a tudattal, hogy jót teszek a testemnek. Csak egyetlen kellemetlen mellékhatásról tudok beszámolni, az elmúlt napokban kissé türelmetlenebb, ingerlékenyebb voltam a szokásosnál. Nem véletlenül javasolják ilyen esetekben, hogy aki teheti meneküljön el a hétköznapok pörgéséből, mert az idegeit így jobban ki tudja párnázni.

Amúgy épp ideje volt kipucolni az építkezés, az ide-oda költözések jelentette stressz és a korábbi váll- és bőrnyavalyáim miatt szedett gyógyszerek nyomait. Már Szingapúrban is jó lett volna egy hasonlót elsütnöm, de a zajban, nagy melegben nem volt elég lelki erőm belevágni. Itt szerencsére nyugalomból és friss levegőből nincs hiány, a lelkierőre meg rágyúrtam egy kicsit.
A családomnak meg köszönet, hogy elviselték, hogy néha egy kicsit mufurc voltam:-)

A szokásos vasárnapi felmentésem kivételével minden nap főztem, sütöttem a családnak, nagyokat sétáltam, sőt kétszer még hegyet is másztam ( 4 km-es túrák kaptatós utakon). A legnagyobb kihívást mégis a nemzeti ünnepünk apropójából a nagykövetségen tartott szerda esti összejövetel,  pontosabban az azzal járó eszem-iszom jelentette. Nem voltam elég előrelátó és pont a közepibe talált a kúrámnak. Na mindegy, eme baklövésemnek egyetlen egy előnye legalább az lett, hogy többet tudtam cseverészni:-)

a nagy kihívás: 

3 megjegyzés:

  1. Kőkemény. Gratulálok. Én még annó 1960-ban kipróbáltam. Reggel kezdtem, este már feladtam, és majdnem kiprovokáltam egy tömegverekedést ... :).

    VálaszTörlés
  2. Én is csináltam ilyen kúrát pár éve. Annyira jól éreztem magam a bőrömben utána... Megérte! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Azért az ízek nagyon hiányoztak...nem véletlenül, hogy most csupa ínyencséget főzőcskézek, hogy a sokat nélkülöző ízlelőbimbóimat kényeztessem. Múltkor pl. vargányás (még otthoni szárított) vörösboros szűzpecsenyét - bár a böjt után húst még néhány napig nem ettem, de a mártástól is odáig voltam:-)

    VálaszTörlés