2013. november 19., kedd

Lampionos történelemóra



Az északi városrészt keresztülszelő kicsi patak, a (nyelvtörők gyöngyszeme) Cheonggyecheon nagyon kedvelt a helyiek körében. A környező irodaházakból sokan menekülnek a partjára egy kis nyugalomért; jókat lehet itt sétálni, esténként fényjátékban gyönyörködni vagy valamelyik utcazenész muzsikáját hallgatni. Évente kétszer hatalmas lampionok úszkálnak a vízen: tavasszal Buddha születésnapja tiszteletére az ünnep témájával kapcsolatos kivilágított papírszobrok, ilyenkor novemberben pedig Korea történelmének mindig valamilyen más és más meghatározó időszakát idéző óriásbábok.
Már többször meséltem, hogy mennyire fontos a koreai emberek számára a hagyományőrzés és hazájuk történelme. A Szöuli Lampion Fesztivál is erre hivatott: látványos történelemóra kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Idén az egységes koreai állam létrejöttét megelőző időkbe kalauzolták a látogatókat, ezen belül is a Baekje királyság  ie. 18-tól mintegy hét évszázadon keresztül tartó virágzó korszakába.

Annak ellenére, hogy november elsejétől folyamatosan látogatható a program, még ezen az utolsó hétvégén is rengetegen voltak rá kíváncsiak, olyannyira, hogy az egyirányúsított patakpartra való lejutás külön tortúrát jelentett. Mi szerencsére időben, napnyugta előtt érkeztünk, de a kígyózó sorokat még így sem sikerült megúsznunk - a látvány viszont bőségesen kárpótolt mindenért.













1 megjegyzés: