2013. február 4., hétfő

Csőgörény és activity


Lassan 2 hete elmúlt, hogy beköltöztünk, de azóta igazi mesterember invázió van nálunk.
Egy régi házban lakunk, ami egy alapos(?) felújításon esett át, mielőtt mi kivettük volna, de a díszes csomagoláson túl sajnos közel sem volt minden tökéletes. Szinte minden elromlott, ami elromolhatott, így többek között a zuhany és wc lefolyók szép sorban eldugultak, a mosogatógépből és a szárítógépből is szivárgott valahogy a víz, nem tudtuk bezárni a bejárati ajtót, a fűtés nem szuperált és az udvari lámpák fele nem működött (szűk és lejtős utcában lakunk, így a kocsival csak farral lehet bejárni, ami sötétben meglehetősen sokáig tartott).
Szerencsére most már nagyjából minden rendben, de azért még mindig azon mosolygok, hogy életemben nem játszottam ennyiszer activity-t, mint mostanában. A szerelők a koreain kívül nem beszélnek más nyelven, ami végül is teljesen érthető, hiszen otthon sem jellemző, hogy mondjuk a vízvezeték szerelők angolul társalognának. Ennek ellenére azért jól megoldottunk mindent, hiszen ha már kézzel-lábbal sem ment, akkor ott volt a telefonos segítség vagy a google fordító. Az egyetlen mumus a wc csésze maradt, de az ezzel kapcsolatban visszatérő problémát már házilag orvosoljuk.

Én nem értem, hogy miért fele olyan átmérőjű itt a csészék lefolyója, mint otthon - vagy csak az európai mérethez kicsi, ki tudja - de valószínű náluk is gyakran előfordulhat dugulás, ha még a legkisebb boltban is lehet kapni wc pumpát. Na de ha már ez sem segít és nem akarunk szerelőt hívni, akkor már csak a csőgörény jöhet szóba. Elmentem a közeli háztartási boltba, de a nehéz feladvány ellenére is gyorsan megfejtették mit a csudát mutogatok. Volt egy csomó a raktárban, szerintem itt olyan kötelező háztartási kellék, mint a fogkefe.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése