2013. február 11., hétfő

Sangam Stadion


A hétvégén Gábor az őrületbe kergette a családot☺
Egy húsz perces előadást gyakorolt – koreaiul. Kíváncsian várjuk, hogy mit ért majd belőle a közönség, de az igyekezetét bizonyára értékelni fogják. Nekünk azért ez a rákészülés nem volt annyira élvezetes, mert egyrészt nem annyira fülbemászó a koreai nyelv, másrészt vele együtt nem értettünk az egészből egy kukkot sem. Pontosabban ő tudta miről beszél, hiszen az általa megírt szöveg lett lefordítva, de a szavakat természetesen (még) nem tudta beazonosítani.
A múlt héten kezdtük a koreai nyelvóráinkat, így még szükségeltetik némi idő.

Szóval gondoltuk kiszellőztetjük a fejünket valahol, de a mínusz 10 fokban nehéz lett volna a fiúkat szabadtéri programra csábítani.
Szerencsére akadt egy mentőötletünk: Sangam Stadion, azaz a 2002-es foci VB színhelye.

A 67 ezer fő befogadására képes stadion egyúttal egy óriási szórakoztató és bevásárlóközpont is, így többek között számos moziterem, étterem, házasságkötő terem, focitörténeti múzeum, egy szauna komplexum és egy kétemeletes Home Plus (helyi Tesco) is várja a látogatókat.
A stadion szomszédságában, a Han folyó mentén pedig egy hatalmas ( kb. 4 Margitsziget) szabadidőparkban lehet az élvezeteket fokozni – majd ha jobb idő lesz, biztosan visszajövünk.

http://www.sisul.or.kr

az a szép zöld gyep.... na az még hiányzik:-)



2002-ben a brazilok nyerték el a kupát 


World Cup Museum: focirelikviák 



néhány magyar vonatkozású infót és képet is láttunk: 
1954-ben majdnem VB-t nyertünk és Koreát 9:0-ra elpáholtuk



magyar címeres játékosok: 1966 London, itt a negyeddöntőig jutottunk

4 megjegyzés:

  1. Azért egy 20 perces monológ 1 hónap után nem kis szó. Az én osztrák főnökeim büszkén néznek körbe, hogy jónapot kívántak magyarul. Mindezt röpke 2 év internátus alatt szedték magukra.

    VálaszTörlés
  2. És hogy sikerült az előadás? Izgalmas lehetett!

    VálaszTörlés
  3. Ezen a pénteken lesz a "fellépés", majd hírt adok róla :-)

    VálaszTörlés
  4. Hogy sikerült az előadás???

    VálaszTörlés